Fülek önkormányzata új, jogi tanácsadásra irányuló projektet indított. A szociálisan hátrányos helyzetű lakosok lakáshelyzetének megoldásában nyújt majd segítséget. A projekt célja, hogy segítséget kapjanak azok az emberek, akik gyakran az alacsony szintű jogtudatuk miatt árverésen veszítik el lakásukat.

„Sok ember van nehéz helyzetben. Sokszor kölcsönt vesznek fel, mert a segélyekből nem tudnak megélni. Majd szegénységi csapdába esnek, és gyakran elárverezik a lakásukat, melyben aztán albérlőkként maradnak. Nemegyszer emlegettek tisztességtelen praktikákat is" ‒ mutatott rá Agócs Attila polgármester. „Ezeknek az embereknek nincs lehetőségük bármilyen jogi szolgáltatást is igénybe venni. Az a jogi iroda, mellyel a város leszerződött, polgárjogi szinten fog segítséget nyújtani a helyzet megoldásában. Már most látjuk, hogy vannak olyan helyzetek is, melyeket büntetőjogilag is orvosolni kell, azt azonban a lakosoknak már maguknak kell végigvinniük“ - mondta a polgármester.

Az elkövetkező két évben a szociálisan hátrányos helyzetű emberek ingyenes jogi tanácsadásban részesülnek. A Losonci járás fejlesztési akciótervén belül indított projekt  első fázisa még a múlt évben elkezdődött. Ez év márciusától a projekt megvalósítása felgyorsult. Amint azt Agócs Attila polgármestertől megtudtuk, a város a fejlesztési akcióterv által 35 ezer eurót kapott a projektre. Abból 1600 euró lett a 2018-as évben merítve, 2019-ben 21 ezer euró, 2020-ban pedig a fennmaradó 12 400 euró lesz felhasználva. "A projekt segítségével két lakásügyi asszisztens munkapozíciót alakítottunk ki. Két megbízott szociális dolgozónk már a múlt évtől monitorozza havi 35 órában a terepet. Ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt a marginalizált közösségekbe tartozó lakosok lakáshelyzetével összefüggő tények feltárásával foglalkoznak, valamint javaslatot tesznek a jogsegélyre szoruló ügyfelek kiválasztására. Mivel az említett negatív jelenségek nem csupán a krónikus nem fizetőkre vannak kihatással, hanem a szomszédaikra is, bízunk benne, hogy ezek a lépések a közérdek szempontjából is hasznosnak bizonyulnak“ - magyarázta.

A többlakásos lakóházakban, ahol a lakások nagy részében az árverezések folytán tulajdonosváltozás történt, a múltban a vízszolgáltatás leállításának veszélye is felmerült. „A háttérben olyasmi is hallható volt, hogy a lakók fizetik a bérletet, de a lakásgondnokságot ellátó szerv nem fizet tovább a szolgáltatók felé. A lakásgondnok viszont állította, hogy a lakók nem fizetik a lakbért, ezért nem fizet ő sem. Emiatt majdhogynem kisebb humanitárius katasztrófára került sor már 2015 augusztusában, amikor a vízművek 6 teljes lakótömböt akartak lekapcsolni. A lakosság mintegy tizede maradt volna a nyár közepén ivóvíz nélkül“ - mondta Agócs Attila, hozzátéve, hogy a város közbenjárásának is köszönhetően végül sikerült a problémát megoldani. A helyzet azonban megismétlődött 2017 karácsonya előtt is. Ezért az érintett városrészekből egyre több lakos kért segítséget a helyzet normalizálásához.

A projekten együttműködött a várossal Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos is. „Bízom benne, hogy ez a projekt lesz az első lépés ahhoz, hogy a dolgok jó irányt vegyenek. A jogászok útbaigazítják a lakosokat, ellátják őket tanácsokkal a további lépéseket illetően, és elmagyarázzák nekik, hogyan előzhetők meg a hasonló szituációk. A Jogsegély Központ  konzultációs munkahelyének az adósságterhek elhárítására és a személyi csődre irányuló tevékenységével együtt hatékony eszközök ezek, hogy a szegénységi csapdába esett embereket rossz élethelyzetükben jelentős változáshoz segítsük“ - fejezte be Ravasz Ábel.