Fülek önkormányzata döntést fogadott el egy új piac megépítéséről az egykori művészeti alapiskola néhány épülete helyén. Az épületegyüttes két alegységből fog állni. A Piac utcával párhuzamosan kerül megépítésre egy falazott épületrész, melyben várhatóan öt kis üzlet kap helyet, köztük egy regionális mezőgazdasági termékeket forgalmazóval.

Ennek az épületnek a közepén nyílik majd egy bejárat a piac fedett udvarára. Az udvart fedő tetőszerkezet alatt mintegy negyven árus fér majd el. Maga az udvar átkötést is fog biztosítani a Piac utca és a Koháry tér között. A hátsó épületekben toalett is helyet kap. A piac jellegzetes kisvárosi ipari stílusban épül meg. Az építkezést két forrásból tervezi finanszírozni a város. 100 ezer eurót szeretne meríteni az úgynevezett regionális hozzájárulásból, melyet az állam a Losonci járás cselekvési tervében különített el erre a célra a kormány a tavaly nyári kihelyezett ülése során. Erre az önkormányzat már be is nyújtotta a kérvényét. A további kiadásokat a városi költségvetés fedezi majd: 125 ezer euró összegben a 2017-es évben és ugyanilyen mértékben 2018-ban. Az építkezés 2017 nyarán indul. A kész piacot a város 2018 második felében szeretné megnyitni.

piac

piac

piac

piac

piac

piac

piac