A Füleki Városi Művelődési Központ 2018. augusztus 11-én vásárral egybekötött rendezvényt szervez XXVIII. Palóc Napok és Füleki Városnapok címmel. A vásár a füleki Gimnázium mögötti területen kerül megrendezésre 8.00 órától 20.00 óráig, gazdag kulturális programmal egybekötve.

A szervezők várnak minden árust, akik gasztronómiai különlegességeket és ínyencségeket, édességeket, játékokat, ajándéktárgyakat, ékszereket és kiegészítőket kínálnak. Az árusok 2 €/m2 illetéket kötelesek befizetni a szervezőknek.
A vásárra a jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni. Az érdeklődők kötelesek részvételüket előzetesen jelezni a szervezőknek, legkésőbb 2018. augusztus 7-ig. Határidő utáni jelentkezéseket nem fogadunk el. A szervezők, tekintettel a rendelkezésre álló területek nagyságára, fenntartják a vásáron résztvevő árusok kiválasztásának és elhelyezésének jogát.

Az érdeklődő köteles a jelentkezéshez benyújtani:

Ha az árus a kötelező igazolásokat nem nyújtja be, a szervező nem engedélyezi az árusítást.

A vásár részvevői lehetnek természetes személyek, jogi személyek, amelyek rendelkeznek jogosultsággal az üzleti tevékenység folytatására, illetve jogosultak szolgáltatás nyújtására, természetes és jogi személyek külön előírás szerinti engedélyekkel, akik teljesítik a T.t 178/1998 sz., a piaci helyeken történő árusítás és szolgáltatásnyújtás feltételeiről szóló törvényt és a T.t. 455/1991 sz. vállalkozási törvényt a későbbi változtatások értelmében (továbbá csak „T.t 178/1998 sz. törvényˮ) és a szervezeti és működési szabályzatot.

A kitöltött jelentkezési lapokat az igazolásokkal együtt kérjük a következő címre postázni: Mestské kultúrne stredisko, Námestie slobody 30, 986 01 Fiľakovo vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Jelentkezési lap árusításra a XXVIII. Palóc Napok és Füleki Városnapok elnevezésű rendezvényre [DOCX, 13 kB]