Fülek (Fiľakovo) és környékének rövid általános jellemzése

Fülek város a Cseres-hegységben (Cerová vrchovina), a Füleki-medencében (Fiľakovská brázda) fekszik. A Cseres-hegység legmagasabb pontja a Karancs (Karanč, 725 m), melyen keresztül 12 km-re Fülektől vezet a szlovák-magyar államhatár. A település határában a legalacsonyabb tengerszint feletti magasságú terület 185 m, a legmagasabb pedig 350 m. A Cseres-hegységen keresztül húzódik az Ipoly (Ipeľ) és a Tisza (Tisa) vízválasztója a Medves-magasa (Medvedia výšina, 659 m), a Pogányvár (Pohanský hrad, 578m), a Nagy Bucsony (Veľký Bučeň, 514 m) vonalon. Délről észak felé folyik a Béna-patak (Belina), amely az Ipoly vízgyűjtő területéhez tartozik. Az érintett területen az évi átlag csapadékmennyiség 600 mm körüli. Az évi középhőmérséklet 8,4-9 ºC, januárban -3,8 ºC és -4 ºC, júliusban 20-21 ºC körüli. Geológiai szempontból a területet harmadidőszaki homokkövek és vulkános kőzetek alkotják. A talajok közül legelterjedtebbek a barna erdőtalajok, kisebb mértékben váztalajok, pszeudoglejtalajok. A patakok mentén pedig öntéstalajok is előfordulnak. A Cseres-hegység domborzata fordított, vagyis az eróziós folyamatban az egykori völgyekből hegygerincek lettek, a hegygerincek pedig völgyekké váltak. A térség domborzatának jellemzője a nagy változatosság.

A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet (CHKO Cerová vrchovina) 16 771 hektáron a hasonló nevű hegység központi területét foglalja el. A tájvédelmi körzet 4 km-re délkeletre található legközelebb Fülekhez. A védett terület különálló részét képezi a város belterületén emelkedő várhegy. Fülek határában nem találhatók 5. és 4. védelmi fokozatú, fokozottan védett területek. A városhoz legközelebb eső fokozottan védett területek a következők: Bénai-sziklák Természeti Emlék (PP Belinské skaly -Béna/Belina), Csákányházi-szelvények Természeti Emlék (PP Čakanovský profil -Csákányháza/Čakanovce), Kercseg-tető Természeti Rezervátum (PR Kerčík -Sávoly/Šávoľ), Pogányvár Nemzeti Természeti Rezervátum (NPR Pohanský hrad -Sőreg/Šurice, Óbást/Stará Bašta), Somoskő Nemzeti Természeti Rezervátum (NPR Šomoška -Sátorosbánya/Šiatorská Bukovinka), Bagolyvár Természeti Emlék (Sőreg/Šurice). A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet 2008 februárjában a NATURA 2000 hálózat részévé vált, mint különleges madárvédelmi terület. A térség természettudományi és természetvédelmi szempontból legértékesebb élőhelyei pedig megközelítőleg három és fél ezer ha területen a NATURA 2000 hálózat másik részét, a különleges természetmegőrzési területet adják.


Növényvilág

Fülek és környéke növényföldrajzi tagolás szerint a magyar flóratartomány (Pannonicum) ősmátra flóravidékének (Matricum) Ipoly-Rimai-árok (Ipeľsko-Rimavská brázda) flórajárásába tartozik. A térség flórája gazdag, a jelenlegi ismeretek megközelítőleg 1200 edényes növény előfordulásáról szólnak. Ha hozzávesszük a területhez szorosan kapcsolódó magyarországi részeket (Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet), a tágabban értelmezett környék növényvilága több mint 1300 taxont tartalmaz. Az itt előforduló növényzetre jellemző a montán jellegű és a melegkedvelő, pannon fajok együttes előfordulása ugyanazon a területen. Az északi lejtők és az északi kitettségű szűk völgyek néhány hegyvidéki faj előfordulásának helyszínei. Ilyenek például az ikrás fogasír (Dentaria glandulosa), a fürtös bodza (Sambucus racemosa) vagy a madárberkenye (Sorbus aucuparia). Ellenkezőleg a déli hegyoldalakat meleg- és szárazságkedvelő növényzet borítja. Ezek az előbbiekhez képest gyakoribb előfordulásúak. Ide sorolhatjuk a pukkanó dudafürtöt (Colutea arborescens), a borzas lent (Linum hirsutum) vagy az élesmosófüvet (Chrysopogon gryllus) és másokat. A területen eddig 35 védett növényfaj előfordulása ismert. 201 taxon pedig vörös listás.

Fülek határában, valamint a szűkebb környezetben az erdőtársulások közül a legelterjedtebbek közé a cseres-tölgyesek és a gyertyános-tölgyesek tartoznak. A tágabb vidék erdőtársulásai között megtaláljuk a szubmontán és a mészkerülő bükkösöket, a mészkerülő tölgyeseket, kőtörmelékes talajon a törmeléklejtő erdőket, patakok közelségében pedig a patakparti égerligeteket. Csak mozaikos, így ritkább előfordulásúak a főleg napsütötte és köves helyszíneken megtalálható melegkedvelő tölgyesek. Az erdők jelentős részében már a tájidegen fehér akác (Robinia pseudoacacia) is teret hódít. Kisebb előfordulásban megtalálhatók a telepített fenyvesek is, melyek leginkább erdeifenyő (Pinus sylvestris) ültetvények.

Borzas len
Borzas len

Cseres-tölgyes
Cseres-tölgyes

Bársonyos kakukkszegfű
Bársonyos kakukkszegfű

A cseres-tölgyesek, nyitott lombkoronájuk miatt, sok fényt engednek át a talajszintre, így ezen állományok gyepszintje igen gazdag. Főleg a fűfélék magas aránya jellemzi őket. Gyakran a ligeti perje (Poa nemoralis) dominál. Ennek az erdőtársulásnak az egyik jellegzetes védett növénye a bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria). A lombkoronaszintben a csertölgy (Quercus cerris) és a kocsánytalan tölgy (Quercus petrea) a leggyakoribb, de gyakran az alsó koronaszintben a mezei juhar (Acer campestre) is előfordul. A cserjeszintben sokszor az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és a fagyal (Ligustrum vulgare) jelenléte jelentős.

A gyertyános-tölgyesek ellentétben az előző erdei társulással, az enyhén nedvesebb élőhelyeken fordulnak elő a kevésbé meredek hegyoldalakon. A gyertyánnak (Carpinus betulus) a tölgytől jobban záródó koronája miatt ezekben az erdőkben a gyepszint növényzete általában kevésbé fejlett. Gyakori faj itt a bükkös sás (Carex pilosa), és jellemző a tavaszi geofitonok nagyobb aránya. Közéjük soroljuk a salátaboglárkát (Ficaria verna), az ujjas keltikét (Corydalis solida), a bogláros szellőrózsát (Anemone ranunculoides) és másokat. A védett növények közül említsük meg a turbánliliomot (Lilium martagon) és a nőszőfű fajokat (Epipactis sp.).

idos bukkosA további erdei társulások közül, leginkább a magasabb tengerszint feletti magasságú vagy az északi kitettségű területeken találjuk meg a szubmontán bükkösöket (Medves, Karancs, Somoskői Nemzeti Természeti Rezervátum, Sátor-hegy, Pogányvár, Monosza, stb.), meredek oldalakon pedig kisebb foltokban a mészkerülő bükkösöket. Térségünkben ritka és csak néhány helyen fordul elő a kárpáti endemikus faj: az ikrás fogasír. A védett kosborfélék közül említsük meg a piros madársisakot (Cephalanthera rubra).

A pukkanó dudafürt főleg a melegkedvelő tölgyesekben nő. Ritkán előfordul itt a molyhos tölgy is (Quercus pubescens).

Természettudományi és természetvédelmi szempontból is különösen jelentősek a törmeléklejtő erdők, szurdokerdők és az égerligetek. Az előbbiek, köves talajuk vagy a meredek lejtők miatt általában véderdők, és ezért kedvezőbb erdőszerkezettel bírnak. Ezen okok miatt jelentősebb bennük a holt faanyag-mennyiség. Ezek az erdők leginkább a sziklás hegycsúcsok alatt találhatók.

A nyílt élőhelyek közül jelentősek a félszáraz és száraz gyepek, kevésbé gyakoriak a mezofil jellegű rétek. A száraz gyepek jellegzetes védett növényeihez soroljuk a leánykökörcsint (Pulsatilla grandis), a fekete kökörcsint (Pulsatilla pratensis), az élesmosófüvet (Chrysopogon gryllus), vagy a borzas lent (Linum hirsutum subsp.glabrescens), a bíboros kosbort (Orchis purpurea) és az árvalányhajakat (Stipa sp.) stb. A kevésbé száraz legelőkön, néhány helyen megtalálható az agárkosbor (Orchis morio). Sziklai növényzettel főleg a bazaltvulkánosság szikláin találkozhatunk. Képviselőik közé soroljuk a rózsás kövirózsát (Sempervium marmoreum), a borsos varjúhájt (Sedum acre) és a fodorka fajokat (Asplenium sp.) A tágabb térségben fellelhetők a XX.század 70-es, 80-as éveiben kialakított víztárolók. A vízi és mocsári növényzet egy része a mesterséges víztárolóknál vagy a patakok mentén összpontosul. A ritkább, de jellegzetes fajok közül említsük meg a virágkákát (Butomus umbellatus). Irodalmi adatok a sárga vízitök (Nuphar lutea) előfordulásáról is tanúskodnak.

Víztároló parti növényzete
Víztároló parti növényzete

Árvalányhaj
Árvalányhaj

Üde rét
Üde rét

Legelő
Legelő

Leánykökörcsin
Leánykökörcsin

Sziklai növényzet
Sziklai növényzet

Sárga nőszirom
Sárga nőszirom

Sziklai ternye
Sziklai ternye

Pipacsos mező
Pipacsos mező

Bíboros kosbor
Bíboros kosbor

Állatvilág

A tágabb térségben (Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet) eddig megközelítőleg kétezer ötszáz állatfaj előfordulása bizonyított. Ebből 339 a védett, 337 pedig a vörös listás faj. 184 fajt pedig az európai jelentőségű védett fajok közé sorolunk.

Gerinctelenek
A gerinctelen fauna még csak részben felkutatott. Csupán néhány jelentősebb rendszertani csoportról vannak összefogóbb adataink. Azonban ezeket az ismereteket sem tarthatjuk teljesnek, mivel az újabb kutatások továbbra is számos új adattal szolgálnak a gyakran természettudományi és természetvédelmi szempontból is jelentős fajok előfordulásáról. A legjelentősebbeknek a nemzetközi védelem alatt álló fajokat és azon fajokat tartjuk, melyek itt érik el előfordulásuk határát. A Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet területén nagy arányban megtalálhatók a mediterrán és pannon fajok, melyek szlovákiai viszonylatban máskülönben ritkák.

A pókok (Araneae) közül talán a legjelentősebb adatnak számít a Zora paralela faj szlovákiai előfordulásának első bizonyítása. A pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) a térségben éri el fellelhetőségének északi határát. Ennek a fajnak Szlovákiában eddig három helyről ismert az előfordulása. Eddig 63 egyenesszárnyú (Orthoptera) faj ismert a térségben. A ritkábbak közül említsük meg a következőket: a nagy kúpfejűszöcskét (Ruspolia nitidula), a farkos lombszöcskét (Tettigonia caudata) és a tundrasáskát (Stetophyma grossum). A rablópille (Libelluloides macaronius) jelentős mediterrán elemként van jelen a térség recésszárnyúi (Neuroptera) között. A bogarak (Coleoptera) közül említést érdemelnek az Európa nagy részén már ritkának vagy esetenként kipusztultnak tekinthető szarvasbogár (Lucanus cervus), nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) és a havasi cincér (Rosalia alpina). A lepkék (Lepidoptera) közül figyelmet érdemel a ritka kis apollólepke (Parnassius mnemosyne), a farkasalmalepke (Zerynthia polyxena), vagy az itt közepesen gyakori tűzlepke (Lycaena dispar). A térség nappali lepkéinek legjelentősebb fajai közé tartozik a száraz gyepeken élő hegyi törpeboglárka (Cupido osiris). Ennek a fajnak Szlovákiában eddig csak három előfordulási helye ismert. Hazánkban szintén csak a Cseres-hegység területéről ismert a barnabundás boglárka (Polyommatus admetus) és a mediterrán horvát ékesboglárka (Everes alcetas) előfordulása. A Cseres-hegység területén található a nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion punctifera) országos viszonylatban legerősebb állománya.

Fehér pásztor
Fehér pásztor

Nagy szarvasbogár
Nagy szarvasbogár

Havasi cincér
Havasi cincér

Farkasalmalepke
Farkasalmalepke

Gerincesek
A terület víztárolóinak faunáját is beszámítva eddig 22 hal (Osteichthyes) és 14 kétéltű faj (Amphibia) előfordulása ismert. A gyakori és közismert kétéltű fajok közé soroljuk a barna varangyot (Bufo bufo), a zöld varangyot (Bufo viridis), a zöld levelibékát (Hyla arborea) és a kecskebékát (Rana esculenta). A hüllőkből (Reptilia) eddig 10 faj előfordulása bizonyított. A térségben gyakori a zöld gyík (Lacerta viridis), a fürge gyík (Lacerta agilis) és a fali gyík (Podarcis muralis). Jellemző a rézsikló (Coronella austriaca) és az erdei sikló (Elaphe longissima) is.

Az érintett térségben a gerincesek fajban legnépesebb osztályát a madarak (Aves) adják. Eddig 219 faj előfordulása ismert. Az idősebb bükkösök ritka fészkelő madarai a fekete gólya (Ciconia nigra), az uráli bagoly (Strix uralensis) és a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos). A tölgyesekre pedig a közép fakopáncs (Dendrocopos medius), és ritkábban a rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla) fészkelése jellemző. A ritka ragadozó madarak közül vannak adatok a kígyászölyv (Circaetus gallicus) előfordulásáról is. A fás legelők jelentős fajai a búbos banka (Upupa epops), a karvalyposzáta (Sylvia nisoria), a tövisszúró gébics (Lanius collurio) és az erdei pacsirta (Lullula arborea). Kőbányák ritka fészkelő faja az uhu (Bubo bubo). Homokbányákban függőleges falakban telepesen költ a gyurgyalag (Merops apiaster). Víztárolók szegélyeinek nádasaiban fészkel a törpegém (Ixobrychus minutus) és a barna rétihéja (Circus aeruginosus).

Térségünkből eddig 59 emlősfaj (Mammalia) jelenléte bizonyított. A tágabb vidék (Medvesalja/Básti-medence, Gesztetei-medence) az ürge (Spermophilus citellus) genofond területei közé tartozik Szlovákiában. A ragadozók közül természetvédelmi szempontból is jelentős a vidra (Lutra lutra) és a vadmacska (Felis silvestris) állománya. Faunisztikai szempontból pedig fontos megemlíteni a nimfadenevér (Myotis alcathoe) és az órias korai denevér (Nyctalus lasiopterus) előfordulását.

Zöld levelibéka
Zöld levelibéka

Zöld gyík
Zöld gyík

Uhu fióka
Uhu fióka

Gyurgyalag
Gyurgyalag


Felhasznált irodalom


Felszínalaktani áttekintés

Szlovákia geomorfológiai tájbeosztása szerint Fülek a Mátra-Sajó nagytáj területén, a Cseres-hegységben, azon belül a Füleki-medencében fekszik. A medencét a Béna-patak völgyének kiszélesedése képezi, amelynek Fülek környékén teljes szélessége eléri a 3-4 kilométert, ártere pedig az 1-1,5 kilométert. Az ártér tengerszint feletti magassága Füleken 193 m. A környező legmagasabb hegyek elérik a 340-350 métert tengerszint felett (Haraszt 350,1 m, Sárkány-hegy 340,7 m), de Béna felett már a 480 métert is. Ezeket a harmadidőszak végéből származó kemény, ellenálló bazalt alkotja, míg az alacsonyabban fekvő lejtők kevésbé ellenálló, lágyabb harmadidőszaki homokkőben keletkeztek, melyeket túlnyomórészt negyedidőszaki lejtőtörmelék takar. A Fülek belterében kiemelkedő Vár-hegyet és Vörös-kőt negyedidőszaki vulkáni kráter falának maradványai képezik.

Földtani fejlődés és kőzettani áttekintés

A Fülek környékén előforduló kőzetek földtörténeti fejlődése az idősebb harmadidőszak végén, az oligocénkorban kezdődött, vagyis 24 millió évvel ezelőtt, amikor a térség süllyedésnek indult. A süllyedő medencébe csakhamar az ún. Paratétisz tenger nyomult, amely elöntötte az óidőből (paleozoikum) és középidőből (mezozoikum) származó gyűrt kőzetekből felépülő felszínt. Fülek környékén ez az ősfelszín jelenleg a tengeri üledékek alatt, kb. 700-800 m mélységben helyezkedik el. Geofizikális mérések és fúrások alapján feltételezhető, hogy óidőből származó kristályos kőzetek, főleg fillitek, palák és kvarcitok képezik.

A Paratétisz tenger 600 m körüli vastagságú meszes kőzetliszt összletet hagyott maga után, amely az egész Losonci-medencét kitölti (a kőzetliszt szemcsevastagsága az agyag és a homok között van). A geológiában ezért Losonci Formációnak nevezik. Felszínre Fülektől északra, a Kercsik-hegy nyugati lábánál lép ki. Mállott állapotban sárgásszürke, mélyebb részei (ásott kutakban, gödrökben) azonban szürke, kékesszürke színezetűek.

A tenger a térségből a fiatalabb harmadidőszak kezdetén, a korai miocénben, vagyis 20 millió évvel ezelőtt dél felé visszahúzódott. A Cseres-hegység területén kb. 250 m vastag homokkőösszlet maradt utána. Ez a homokkő építi fel Fülek környékének túlnyomó részét is. Rétegtani neve is innen származik: Füleki Formáció. Vastagsága azonban itt csupán 100 m körül mozog. A várostól nyugatra eső lankás lejtőkön a homokkövet málladékos lejtőtörmelék fedi le, de a várostól keletre és délkeletre, a Béna-patak jobb partjának meredekebb lejtőin, a felszínre is kilép. Színe sárgásszürke, azokon a részeken, ahol a glaukonit nevű zöldes szilikátos ásvány szemcséi tömegesen fordulnak elő, zöldesszürke árnyalatú. A csupasz homokkőfalakból számos helyen keményebb padok is kicsúcsosodnak. Ezeknek magasabb a mésztartalma, így ellenállóbbak a mállással szemben. A homokkő mésztartalma általában 14-15% körül van, egyes részeken azonban felszökhet 50%-ra is.

A tenger visszahúzódása utáni időszakból folyóvízi kavics és homok maradt fenn, a terjedelmes tengermelléki síkságok tavaiban azonban tavi agyag is létrejött. Ezek a kőzetek Fülektől délkeletre, főleg Csákányháza, Bükkrét és Romhány határából ismertek.

a kráterfal látképe a Füleki várral
a kráterfal látképe a Füleki várral

tufarétegek a vár felső részén
tufarétegek a vár felső részén, háttérben a bazaltos Sárkány-hegy

csakanyhazi foldtani szelveny
ilyen homokkőből épül fel Fülek környékének túlnyomó része (Csákányházi földtani szelvény)

Már ebben az időben, tehát mintegy 19 millió évvel ezelőtt, jelentkeztek a vulkánosság első jelei. Egy nem messze levő tűzhányóból vízzel telített vulkáni hamu- és porfelhő áradat hömpölygött végig a tájon. A Cseres-hegység nyugati részén ülepedett le, de Fülek közvetlen környékén nem maradt meg. Ez a jelenleg riodácit tufaként ismert kőzet legközelebb Csákányháza és Pilís környékén fordul elő. Később, 15 millió évvel ezelőtt, a földkéreg felsőbb részeibe forró andezit magma tolult, a felszínre azonban nem ömlött ki. Az andezitet jelenleg Sátorosbányán fejtik.

Jóval terjedelmesebb volt az a vulkáni tevékenység, amely a harmadidőszak végén (a pliocénkorban) és a negyedidőszak kezdetén (a pleisztocénkorban) a mai Füleket és közvetlen környékét is érintette. Mintegy 5 millió évvel ezelőtt kezdődött és kb. 300 ezer évvel ezelőtt fejeződött be. Az előző vulkánoktól eltérően ez a vulkánosság bazaltokat és azok tufáit hozta létre. A geológiában Cseres Bazalt Formációként ismerik. A vulkánosság kezdeti időszakában, 4,7 millió évvel ezelőtt, az Abroncsos feletti hatalmas Monosza tűzhányóból 4 km hosszú lávafolyam nyomult Béna irányába. Ennek belső szerkezetét teljes egészében feltárja a csomai kőbánya: a bazalt függőleges oszlopos elválását, az alatta fekvő ősfolyó kavicsát és a tengeri homokköveket.

Ezután a Bolgáromtól délkeletre eső tűzhányókból tódultak ki lávaárak, amelynek maradványait megtaláljuk a Kercsik és a Sárkány-hegy tetején is. Végül pedig a terbelédi lávafolyam ömlött ki. Ez Csákányházától egészen Terbelédig követhető. A Fülek környékén előforduló bazaltot több kőbányában is fejtették, ill. fejtik ma is (Fülekpüspöki, Haraszt-hegy, Bolgárom, Csoma). A múltban főleg útburkolatra használták kockakőnek, ma inkább zúzott állapotban utak szilárdítására. A Haraszt-hegyen Fülek és Rátka között a fejtés feltárta a bazalt alatt fekvő, a negyedidőszak kezdetéből fennmaradt vörös színű átégetett őstalajt is.

A bazaltvulkánosság a negyedidőszakban is folytatódott, amikor a Cseres-hegység egész területe erőteljes emelkedésnek indult. Ez a kiemelkedés nagyjából 2 millió évvel ezelőtt kezdődött és 10 ezer éve fejeződött be. A Fülek környéki domborzat, de az egész hegység jellegének kialakításában alapvető jelentőséggel bírt. A Monosza és Csákányháza irányából tódult lávafolyamok a Béna- ill. Bába-patak folyását nyugati irányba tolták el. A kiemelkedésnek köszönhetően nőtt a patakok energiája, ami a lágy homokkő eróziós lepusztulásához vezetett. Az idősebb negyedidőszak (pleisztocénkor) vége felé ezért már 160 m mély völgyet vájtak ki a homokkőben, de a völgyek mélysége a Cseres-hegység központi részein eléri a 300 métert is. Ily módon a negyedidőszak végén azokon a helyeken jöttek létre völgyek, ahol egykor, a harmadidőszak végén még homokkőhegyek voltak és fordítva, az egykori völgyek (amelyekbe beletódult a lávafolyam) helyén ma bazaltból álló magaslatok húzódnak. Ezt nevezzük domborzatfordításnak.

lecsúszott bazaltoszlop a Bénai-sziklákon
lecsúszott bazaltoszlop a Bénai-sziklákon

a vulkán által kiszakított homokkőbomba
a vulkán által kiszakított homokkőbomba

vár kráterfal
vár kráterfal (készítette: Vlastimil Konečný)

A kiemelkedés azonban nem volt folyamatos. Amikor szünet állt be az emelkedésbe, a Béna-patak kavicsot és homokot ülepített le. Ezek a folyóvízi teraszok, amelyek maradványait megtalálhatjuk a patak bal partján Fülekpüspöki, ritkábban Fülek felett is.

Az idősebb negyedidőszakban, mintegy 300-400 ezer évvel ezelőtt, kitörtek a hegység utolsó tűzhányói. A Béna-patak völgyén végigfutó, a Béna-hegy felé irányuló mély törésvonal lehetővé tette a földköpeny felső részeiből megolvadt bázikus kőzetanyag feláramlását, amely a felszín közelében vízzel érintkezve heves kitörésekbe torkollott és a mai Fülek területén legalább két krátert hozott létre. A kráterok feneke jóval a környező felszín alatt volt, ezért krátertó formájában megmaradt bennük a víz. Az ilyen típusú kráterokat maaroknak nevezik. A kráterok körül az ismétlődő kitörések következtében apró vulkáni törmelék, lapilli ülepedett le, amelybe helyenként nagyobb darabok, bombák is hullottak. Ezekből alakult ki a kráterek körüli tufagyűrű. Falait a Béna-patak azonban folyamatosan erodálta, pusztította, így mára mindkét kráternek csak maradványai ismertek a Vár-hegyen és a Vörös-kőn.

Különösen jelentős a Vár-hegy, ahol 2000-ben tanösvény is létesült. A vár területén elénk tárul az egykori tufagyűrű belső fala, amelynek rétegei az eredeti kráterfenék irányába, vagyis nyugat felé dőlnek félkör alakban 15-20° szögben. Az egykori kráterfenék tehát a várhegytől nyugatra feküdt. A vár építésekor lefaragott fal az egykori tűzhányó heves kitöréseiről árulkodik. Feljebb a vulkáni anyag kaotikusan halmozódott egymásra, csuszamlásra utaló nyomokkal. A csuszamlás a meredek kráterfalon vagy a lejtőn kialakult csatornákban beállhatott szeizmikus rengések hatására. Egyes részek törések mentén is megsüllyedtek. A vár felső részének több helyén találhatók ököl nagyságú, belül üres félgömbök. Ezek homokkőbombák, amelyeket a vulkán kiszakított az aljzatból (az aljzatot és a vulkán környékét harmadidőszaki tengeri homokkő alkotja) és nagy magasságba röpített, ahol legömbölyödtek és átégetődtek. Ezért a bomba külső burka keményebb, míg belsejéből a lágy homokkő kimállott.

A Béna-patak völgyén végigfutó említett törésvonal mentén jelenleg is áramlik fel a széndioxid. A felszín közelében vízbe keveredik és ásványvíz (csevice) jön létre. A város területén 3 ásványvízforrás található, amelyből kettő fúráson keresztül tör a felszínre (mélységük 38 ill. 50 m). A víz hőmérséklete 10-13,5 °C, ásványtartalma kevés (1,2-1,7 g/l), széndioxid tartalma azonban magasabb (1,4-1,9 g/l). Jellege magnézium-hidrogén-bikarbonátos. Hasonló törésvonal húzódik Síden keresztül is, ahol 7 természetes forrás tör felszínre.